Azt hiszem jobban vártam az őszi szünetet, mint a gyerekek. Sárvári szállásunkat még júliusban lefoglaltam. És milyen jól tettem, mert indulás előtt 2 héttel arra gondoltam, hogy a belvároshoz közelebbi helyet keresek. Nem találtam. Fullon voltak a város apartmanjai. Biztató jelnek vettem, talán szép helyre utazunk. Összekötöttem a 3 napunkat a Kékkel, csakúgy mint Kőszegen.
Úgy terveztem, hogy két napot túrázunk, a többin felfedezzük a várost. Ez ebben a formában nem jött össze.
Szombaton gyorsvonattal cirka 3 óra alatt Sárváron voltunk. Az utazás alatt megnéztem a neten a város programjait, és kiderült, hogy most zajlik a város leghíresebb vására, a Simon-Júdás napi vásár. Több, mint 600 éves hagyományként tartják Sárváron. Zsigmond király idejéből, 1405-ből származik az első hivatkozás a híres országos kirakodóvásárra. Akkor is hasonlóképpen zajlott. Eszem-iszom, a nép szórakoztatása, no meg a sok eladnivaló portéka az utcán. Ezen a szombaton is volt tömeg és rengeteg sátor, több utcán keresztül végeláthatatlan árusok. Szombaton a városképből gyakorlatilag semmit nem láttunk, mert a széles utcákat beterítették az áruk-eladók-vásárlók koktélja.
Vasárnap korán indultunk a több, mint 22 km-es túránkra. Fél 8-kor olyan köd köszöntött minket, hogy a várat alig láttuk. Az első pecsételés után elindultunk a városból kifelé. Csénye felé alig találkoztunk valakivel. Se ember, se állat nem ébredezett még ebben a hirtelen jött ronda időben. A harmatos terepen jó tempóban haladtunk. A lányok fáztak, de én nagyon bíztam, hogy hamar ki fog sütni a nap. A Gyöngyös-patak mellett végig a gáton haladtunk. Jelzés nem volt túl sok. A zsilipeknél bele is estünk abba a hibába, hogy a híd felé nézelődve átmentünk rajta, és onnét jobbra vettük az irányt. Szerencsére két perc után hiányoltam a kék jelet, és rápillantva a természetjáró app térképére, felfedeztem, hogy nem jó helyen menetelünk.
Csényeújmajorig elég unalmas volt a terep. A kápolnánál pecsételés után megreggeliztünk, és indultunk tovább. Aszfaltos szakasz következett, ami bevitt Csényére. A faluközpont templomában éppen mise volt, kihallatszottak a dallamok. A Halloweeni hangulat ránk köszöntött tökfigurák formájában. Keresztülhaladva a falun végre erdőbe értünk. A nap is ekkortájban kezdett ránk mosolyogni. Sakktábla szerű, nyílegyenes ösvények között mentünk az erdőbe, ahol a kereszteződésekben számos vadles emelkedett.
A vasúti sínt elhagyva ismét unalmasabb termőföldek mellett haladtunk. Bögöt felé közeledve találkoztunk szembe az első túrázóval, aki rajtunk kívül erre tekergett. A hosszú Deák Ferenc úton végig bandukolva balra tértünk le a pecsételés kedvéért. A bolt zárva, vidéki szokáshoz híven, és sajnos a pecsét a rácson belül. Szerencsére tudtam, hogy van másik pecsét is. Rékával épp keresgéltük, amikor egy kéktúrás lánycsapat már mondta is az információt, miszerint az orvosi rendelő után a falon van a másik nyomat. Nehezen vettük észre, mert külön kis faszekrénykét kapott a nagy villanyórás szekrény mellett. Itt majdnem sikerült is Rékának elhagyni a túrabotot a nagy örömködésben, és fotózásban. Egy gyors 11 órás ebédelés után visszatértünk az autóútra, és egy elegáns balkanyarral célba vettük Szeleste helységét.
Amíg erdős részeken haladtunk, addig kellemesnek mondhatom a terepet. Itt már kissé kezdett fáradni Réka, de tudtam biztatni. Amikor Ölbő felé közelítettünk, és szembejöttek velünk a szántóföldi részek, akkor egy kicsit én is megzakkantam. Ráadásul az idő is sürgetett, mert Szelestétől Szombathelyig járó busz 14.11-kor indult, és azt feltétlenül szerettem volna elérni. A következő 3 óra múlva indult volna. A lányok eléggé bepánikoltak, hogy nem érjük el. Bevallom, hogy az utolsó néhány kilométer a szántóföldön és a felüljárónál már igazán kínkeserves volt. Elég furcsák voltak a buszmegállók is. Szerencsénkre egy Szombathely felől jövő buszt, félelmet nem ismerve az út közepén leintettem egy kis menetrendinformációért. Megmutatta, hogy a mi megállónk 200 méterrel feljebb van. A váróterem elnevezésen röhögtünk pár percig, ami egy faházas nyitott megállót jelent itt Vas megyében. :))) No, de hálát adtunk Szent Kristófnak, hogy a busz pontosan érkezett, és a szegény vándorok pihentek a jótékony kényelmes ülésű buszban 24 percet. Szombathelyen a Restiben meghívtam a csajokat egy kis frissítőre, aztán elvonatoztunk Sárvárra. Eszter elhamarkodott kijelentést tett, miszerint soha többé nem akar Szelestére menni. Benne mély nyomokat hagyott a túra sietős vége, és a "buszváróterem". Mondanom se kell este korán álomba zuhantunk. Bevallom, mindkét csípőm sajgott, éjszaka nem is aludtam miatta sokat.
A másnapi túránk Tömörd-Szeleste táv cirka 20,3 km. Sajnos nem tudtunk elindulni, mert Eszter és én képtelenek voltunk felkelni időben és aktívan elkészülni. Szégyen ide vagy oda, de kihagytuk sajnos a 2. napi adagunkat. Helyette bevetettük a gyógyvíz ötletét, ami Sárváron kihagyhatatlan, pláne, hogy mi most rá is szorultunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése