Ajándékba kaptam két jegyet erre az előadásra, amire Eszterrel mentem. Elolvasva a szinopszist sok jóra nem számítottam, valahogy nem tudtam elképzelni, hogy az '50-es évek sötét korszakáról, hogyan mesélnek úgy egy színházban, hogy szórakoztató legyen.
Aztán mégis jól szórakoztunk. Kicsit nehézkesen indult az első felvonás. Nem érezetem, hogy gördülékeny lenne, erőltetett volt, Szervét Tibor nehézkesen játszott. Nehezen hittem el, hogy Szigligeten a írók üdülőjében vagyunk. Előtte és közben igyekeztem magyarázni Eszternek, hogy az '50-es éveket jellemzően mi határozta meg. Ő el sem tudja képzelni, milyen volt az élet akkoriban. Aztán, ahogy jöttek a poénok (főleg a második felvonásban), eszembe jutott A tanú című film. Lehet erről a korszakról humorral beszélni. Bár a film inkább keserédes kicsengésű, ez a színdarab igazi bohózat. Annak ellenére, hogy a színpadon majdnem végig jelen van egy "hulla", igenis bohózat.
Az angol Michael Frayn írta az eredeti szöveget, de Hamvai Kornél annyira sikeresen magyarosította, hogy el sem tudom képzelni, milyenek lehetnek angolul a dialógusok.
Szigligeten, télen, hidegben nyugalmasan írogatnak az írók. Kisebb problémák azért adódnak: a rádióról hiányzik a bekapcsoló gomb, az írógépről hiányzik a "W", nincs fűtés a szobákban, az elvtársnő éjszakánként sikoltozik örömében, amitől nem lehet aludni (pedig a férje nincs is ott ), ehetetlen a koszt, és váratlanul meghal a híres költő, Sass Tibor, akit éppen most tisztelnek meg Sztálin díjjal és már itt is van egy olasz riporter, hogy beszélgessen vele. A költők, írók rögtön megtalálják a "helyes" utat. A Szöged környékéről származó mindenes Malacsik hasonlít a legjobban Sass elvtársra. Na ebből komikus szituációk születnek. A nyelvi poénok tetszettek a legjobban. Nagyon magyarosak voltak.
Ha volt az Ön életében pillanat, amikor másnak adta ki magát, és megúszta, akkor ez a fergeteges bohózat nem Önről szól.
Ódon kastély. Összezárt emberek. Mint egy krimi: valaki eltűnik. De muszáj egy távolról jött riporternek interjút adnia – tehát beugrik valaki helyette. És ha már beugrott, hogy mentsék a helyzetet – az ő helyére is be kell ugrani. Míg végül mindenki más bőrébe bújik. Egyedül a néző nem veszti el a fonalat. És nevet. Pedig ha közöttük lenne, nem nevetne! Még a színész sem szeretne lenni, aki lassan azt sem tudja, kit játszik.
Malacsik: Nagy Viktor
Darányi: Szervét Tibor
Boncz: Tamási Zoltán
Lukics: Schell Judit
Tarló: Mózes András
Furák: Pindroch Csaba
Pippolo: Vida Péter
Szabó: Szabó Erika
Rendőr: Domokos László m.v.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése