2017. december 27., szerda
Könyv - Szabó Magda : Ókút
Egy új kedvenc Szabó Magdától. Gyerekkori élmények, Debrecen, csínytevések, szülői példa, nevelés, emlékek.
2017. december 20., szerda
Jancsi és Juliska - gyerekopera - Erkel Színház
- December 19-én Rékát elvittem a Jancsi és Juliskára, kicsit kompenzálandóként, hogy Eszterrel gyakran látogatom az Erkelt. Felkészítettem, hogy nem az általa ismert mese lesz bemutatva, hanem kicsit más történet, és kicsit más környezet. Nem lesz a kedvencünk ez a verzió.
2017. december 19., kedd
ADVENT- Készülődés
Az Adventi készülődésben nem szoktuk nagyon pontosan követni a hagyományokat. Azért minden évben igyekszünk. A vasárnapi gyertyagyújtásokat idén meg tudtuk valósítani, egyszer eljutottunk a Vörösmarthy térre is, mézeskalácsot sütöttünk, adventi naptárt készítettem, az iskolában vásár volt és meglátogattuk a Mikulás-gyárat is.
2017. december 10., vasárnap
Színház: Filoména házassága - József Attila Színház
Novemberben és decemberben nem volt szerencsénk a színházzal. November végen és december 6-án is a Tháliába mentünk volna, de mind a két előadás elmaradt. Izgalmasnak ígérkeztek, ezért nagyon vártam őket. December 6-ra már mindenki szabaddá tette magát, a Mikulás is előző éjszaka megérkezett, ezért próbáltam az elmaradt előadás helyett keresni valamit.
A József Attilában még bőven volt hely a Filoménára. Leírás alapján a történet nem tűnt rossznak. És Nemcsák Károlyra is kíváncsi voltam.
2017. december 3., vasárnap
Egy bukott nő Párizsból! -Verdi: Traviáta - Erkel Színház
Érdekes, hogy a komoly műfajt képviselő opera előadásokban eddig még nem csalódtam. Soha nem gondoltam volna, hogy a 13 éves lányommal élvezni fogjuk a drámai hangvételű operákat. Pedig így történik. A Traviata nem egy limonádé történet, nem egy könnyen emészthető opera, de mégis élvezhető, sőt megható.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
Ha ciki, ha nem ciki, a Helka folytatását olvastam, így mindjárt 46 évesen. Azt gondolom, ha a Gyűrűk ura, és a Harry Potter lehet sláger...
-
2017- ben rakta egy kötetbe ezeket az írásokat Tóth Krisztina. Néhányat ismertem, találkoztam velük a Nők Lapjában : pl. Verset állva, A...
-
Miért pont egy borostás, jóképű, 40 éves pasi mondja meg nekünk, hogyan legyünk boldogok? Mert Dániában él, és élvezi az életet. Ja, és k...
-
A 2012. május 25-én bemutatott "matekos " előadás még repertoáron van, igaz átrakták a RAM Colosseumba. Az energiabomba Szen...
-
November első szombatján Mircsit elvittük a cirkuszba. Ott már karácsonyi hangulatú műsort adtak elő, ami nekem még nagyon korai volt. De ...
-
Igazi komédia megy a Játékszínben. Volt olyan pillanat, amikor azt éreztem, mindjárt bepisilek a nevetéstől!
-
Tavaly a Színházak Éjszakáján ( szept. 16.) megnéztük a Vígben az Eszenyi által rendezett Hamlet főpróbáját. Nagyon érdekesnek találtam,...
-
Gyönyörű őszi napjainkat igyekeztünk kihasználni. Szerdán, az őszi szünetben, bebarangoltuk az állatkertet. Két-három éve voltunk utoljá...
-
Édes film volt, kicsit utópisztikus story indítással. Tudtam rajta sokat derülni, vicces, ötletes volt. Szülőknek, tesóknak is ajánlo...
-
A tavaszi szünet első napján célba vettük Kőszeget. A 3 óra 20 perces utazás ugyan soknak tűnt, de megérte a fáradozást, mert egy csodas...
OLVASD EL IS!
Vadászati idény a kultúra mezején, avagy Mágnás Miska a Vígben!
Azt tudtam, hogy ez a Mágnás Miska nem olyan lesz, mint a 70 évvel ezelőtti filmes változat, amelyben Gábor Miklós olyan jóképű, és olyan...
