2017. január 17., kedd

Szenvedélyünk az opera? - MÜPA


Ókovács Szilveszter műsora a MÜPÁBAN

Ma a nagyobbik lányommal és egy barátnőnkkel a Müpában jártunk Ókovács Sziveszter műsorán, amelyben azt igérte, hogy megpróbálja megkedveltetni velünk az opera műfaját.   





 A Müpa még 2016-ban elindított egy sorozatot, amelyben ismert művészek beszélnek saját művészeti területük élményeiről, tapasztalatairól, a művészettel való viszonyukról. A korábbiakon sajnos nem vettünk részt, ez volt az első, amelyben Ókovács Szilveszter beszélt szenvedélyesen az operáról, mint műfajról. Nem titkolt célja az előadássorozatnak, hogy a fiatalabb nemzedéket megszerettesse a komolyzenével, népzenével, néptánccal, balettal, hogy a tinilányok ne gondolják, hogy csak Justin Bieber tud énekelni. A főigazgató vendégei megmutatták a közönségnek, hogy hangjuk, humoruk és lelkesedésük kenterbe veri a mai celebdaloló "művészeket". A Szegedi Szinfonikus Zenekar kísérte a meghívott operaénekeseket. Dvorák, Mozart, Kodály, Verdi művekből voltak ismertebb részek. Ritkaságok is elhangoztak, amelyeket Ókovács azért válogatott a műsorába, mert vagy nem hangzott még el magyar színpadon, vagy olyan nehézségi fokú, amelyet nem nagyon mernek bevállalni. Például Saint-Saens : Parysatis-ből a A csalogány és a rózsa c. részlet Szemere Zita előadásában, amelyben nincs szöveg, csak a szoprán hangszínével és a dallammal próbálja érzékeltetni a csalogány hangját és érzéseit. Lúdbőrős lettem, olyan magasságokat hallottam. A finálé nagyon ötletesre sikeredett, mert Mozart : A színiigazgató című művéből voltak részletek, és frappánsan a címszerepben hallhattuk Ókovácsot énekelni. Gondolom ez ritka pillanat manapság, hiszen már jó pár éve nem operaénekesként keresi a kenyerét. Láthatóan élvezte a műsorát, szerintem a közönség is. Interaktívvá is varázsolta a gyerekek kedvéért, a közönséget is megénkeltette. ....és a koncert után kiérve az épületből megtudtuk, hogy jegyünkkel ingyenesen korizhatunk a Müpa mellett felépített koripályán. A lányom rábeszélt... még január 29-ig van ez a lehetőség. A kori bérlése is csak 500 forint. Kultúra és sport egyben= Müpa. :)


A sorozat következő része 2017. március 26-án lesz. Szenvedélyem: a tánc- Juronics Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

OLVASD EL IS!

Vadászati idény a kultúra mezején, avagy Mágnás Miska a Vígben!

  Azt tudtam, hogy ez a Mágnás Miska nem olyan lesz, mint a 70 évvel ezelőtti filmes változat, amelyben Gábor Miklós olyan jóképű, és olyan...