2017. január 28., szombat

Muzsikusok, Muzsikások!


2017. 01. 17.


Anita barátnőm szerzett jegyeket a Müpába január 26-ra. A Concerto Budapest Szinfonikus Zenekar ez alkalommal a Muzsikás Együttessel fúzionált.
A koncert első részében a nagy zenekar adta elő Liszt II. és III. szinfóniáját, amit nagyon bizsergető volt hallgatni egy ilyen nagy teremben. Többségében fiatal zenészekből áll a zenekar.




   Nagyon dinamikusnak tűnt a karmester vezetésével az előadásmód, a hangzás. Az ismert Liszt dallamok szépen csendűltek. A következő részben egy igazi ősbemutató részesei lehettünk ( azt hiszem én életemben először, a kicsi lánnyal együtt-most a nagy influenzás:( ....) Egy fiatal zeneszerző, Gyöngyösi Levente a népdal és a klasszikus zene ötvözetét hozta össze egy zenemű erejéig. Kezdetben úgy éreztem, hogy a két stílus inkább széthúz egymástól, de a végére nagyon szépen összhangra találtak egymásban. Hatalmas vastapsot kaptak az előadók és a szerző is. A szünet után Dvořák szláv táncait adta elő a szimfonikus zenekar a Muzsikás nélkül. Nagyon dallamos, kellemes kis zenedarabokat hallhattunk. El tudom képzelni, hogy az 1870-es években ezekre a zenedarabokra ropták a táncot a téli időszakban a bálokon. A kicsi 7 évest is vittem. Az első 20 percet figyelmesen hallgatta, aztán kicsit lankadt a figyelme, a szünetek mindig jókor jöttek. :)
A Muzsikás Együttesről többet itt:www.muzsikas.hu/index2h.htm

Gyöngyösi Leventéről itt:www.concertobudapest.hu

Gyöngyösi Leventéről itt:gyongyosilevente.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

OLVASD EL IS!

Vadászati idény a kultúra mezején, avagy Mágnás Miska a Vígben!

  Azt tudtam, hogy ez a Mágnás Miska nem olyan lesz, mint a 70 évvel ezelőtti filmes változat, amelyben Gábor Miklós olyan jóképű, és olyan...