Egyes szám első személyben íródott, és a szerelmének mesél főhősünk. Szokatlan helyzetben, egy szemszögből látunk mindent, mintha levél, vagy vallomás lenne egy ember felé. Encsy Eszter meséli gyermekkorát, szüleivel való kapcsolatát, gyerekkori élményeit, a többi gyerekhez való viszonyát. Kendőzetlenül, vadul, gyermeki őszinteséggel vállalja, hogy mennyire utálja a szép, jómódú, jóságos, tökéletes Angélát. Végigkíséri az életén, ha akarja ha nem. Angéla mindig jó hozzá, ő viszont gyűlöli.
 |
| forrás:Jaffa kiadó |
A jó nevű gimnáziumba csak azért kerül be, mert nagyapja alapította, egyébként a tandíjat nem tudnák fizetni. Jogot tanult apja, kicsit szerencsétlen az életben, mert ügyvédként nem tud elvállalni egy esetet sem, inkább a virágaival törődik nem a családi büdzsével. Tehetetlensége idegesítő, nem tudom sajnálni, annak ellenére sem, hogy beteges. A feleség rajongással szereti férjét, mindent megtesz érte, erőn felül oktatja zongorára a környék gyerekeit, csak hogy ne kopjon fel az álluk. Az éles eszű, intelligens Eszter végzi a házimunkát. Mindent. Hármuk közül Eszter az igazi túlélő, reális döntéseket hoz a családért gyerekfejjel. Apja-anyja szimbiózisban él egymással, mintha rózsaszín köd fedné szemüket, Eszter kívül állónak tekinti magát. Őt sajnálom, hogy ezt gyerekként a saját szülei mellet tapasztalja. Terheli a lelkét Angéla Őzének halála. Szemtanúja egy gyilkosságnak. Apja meghal. A kegyetlen '50-es évek alaphangulatáról nem is beszélve. Sok ez egy gyereknek.
Később ismert színésznőként kitűnően játszhatja, átélheti szerepeit a színpadon. Hiába sikeres, belül boldogtalan. Bizalmatlan, örömtelen, cinikus felnőtt lett belőle. Talán a színpadon önmaga lehet.
Amikor végre rátalál a szerelem, az sem lehet felhőtlen, visszaköszön a gyermekkor, nem tud szabadulni tragédiáitól, és az emberektől.
Erős, feszült, tragikus regény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése