Szeged, a szobrok városa 1. nap

  Szent István ünnepét kivételesen nem a fővárosban töltöttük, hanem a csodálatos Szegeden. Nem bántam meg, hogy ezt választottuk, mert beleszerettem Szegedbe!

  A vonatozás kissé bonyolultra sikerült, mert abban az időszakban volt felújítás a szakaszon, és átszállások miatt hosszabb ideig utaztunk, mint kellett volna. Jól viseltük az akadályokat a meleg ellenére. 

Az apartmanhoz érve kicsit elbizonytalanodtam, mert kívülről nem volt bizalomgerjesztő. Aztán felkaptatva a másodikra már megtetszett a lakás. Tágas volt, tiszta volt, légkondival felszerelt. 

Lepakoltunk, és nem hagytam a lányokat punnyadni az internet bűvkörében, mert elindultunk a városba. 

  A Mikszáth Kálmán és Török utca sarkán laktunk, így 10 perc sétával már a belvárosban is voltunk. A Széchenyi Térnél kezdtük utunkat. A parkban (és a városban is) rengeteg szépséges szobor van, ami nem csak a szemnek tetszetős, hanem sok érdekes információval is szolgálnak a város történelméről. Klebelsberg Kunó szobra például érdekes formájú, és nem egy klasszikus alkotás, azonban sok-sok információt hordoz magában. Igyekeztek megörökíteni az oktatási miniszter életművét. https://hu.wikipedia.org/wiki/Klebelsberg_Kuno

  

  A gyönyörű Városháza és a helyi Sóhajok hídjánál nézelődtünk, ami a Városháza és a Bérpalota között látható. A kis híd a két épület között átjáróként funkcionál, melyet a velencei híd mintájaként építettek. 1883-ban Ferenc József uralkodót tisztelték meg a híd létesítésével. Mindezt abból az alkalomból, hogy Ferenc József a nagy pusztítású szegedi árvíz után, meglátogatta az újjáépített várost. Ekkor a császár a Bérpalota épületében lett elszállásolva és kényelmes módon a kis Sóhajok hídján keresztül, mint egy átjárón sétálhatott át a Városháza épületébe. A Sóhajok hídja 1883-ban épült Lechner Ödön és Pártos Gyula építészek tervei alapján.

  Szeged ebben az évben ünnepelte, hogy 300 éve visszakapta a szabad királyi címét. A belváros is erről szólt. A Klauzál Téren felállítottak egy torta formájú interaktív kiállítást a város történetéről.  

  Persze a város nem 300 éves, hiszen már kb. 7000 éve lakott terület. A kelták és a rómaiak után ez volt Attila egyik fő szálláshelye. Aztán a Honfoglalás után I. István felismerte, hogy a sóhajózás egyik fontos pontja lehet Szeged. IV. Béla már igen jelentős központot épített ki, aminek utolsó ránk maradt nyomát jelenti a szegedi vár maradványa. A török pusztítása után az addig megszerzett titulusok szertefoszlottak, s miután a 17. század végével sikerült kiűzni a törököt, a bécsi kancellária bizonyítékot akart arra vonatkozóan, hogy korábban valóban szabad királyi város volt Szeged. Ezért egy cselhez folyamodtak az itteniek, ugyanis a halászok pont akkor fogtak ki a Tiszából egy pecséttöredéket, amin szerepelt egy 1200-as szám és az, hogy Szeged szabad város. Ezt bemutatva, a bécsiek hittek a város lakóinak, ám az, hogy 1704-ben mégis hogyan akadt horogra az a pecsét, ennyi év távlatából már nagyon nehéz értékelni, de ennek nyomán, 1719. május 21-én a város újból megkapta szabadságát. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeged

  A Klauzál Téren a  Kárász utcánál található a Millenniumi díszkút.  A szobor Tóbiás Klára munkája, melyet 2000-ben avattak fel a Kárász ház épülete előtt, Szent István király koronázásának ezredik évfordulójának alkalmából. Szent István címerállatai az oroszlánok voltak - a királyi jogaron valamint a koronázó paláston is ez az állat látható -, így ez az állat a díszkút egyik főeleme. A hármas talpazatú mészkő alapon áll a négy oroszlán, melyek szárnyaikkal tartják az országalmát. A négy állat különböző jelképekkel bírnak, a kelet felé forduló oroszlán a hitet, az északra néző a bátorságot szimbolizálja, míg a nyugati a becsületet, a déli pedig a fényt. Állítólag aki iszik a vízből, annak megadatnak ezek a tulajdonságok. 

 A téren ha felpillantunk az erkélyekre, akkor nem csak a szépségükben gyönyörködhetünk, hanem történelmi jelentőségükben is. A Kárász ház erkélyéről mondta utolsó beszédét Kossuth Lajos 1849-ben, majd elhagyta az országot.

 A Kárász utcán végigsétálva az Utcai zene című szoborcsoportot találtuk, a hegedűssel, galambokkal, és a nézelődő hölgy mellett a kutya és a macis lány. Nagyon kedves látvány. Egyébként a címben szereplő szobrok városát éppen azért érdemli meg szeged, mert alig mentünk olyan utcában, ahol ne találtunk volna valamilyen utcai alkotást. Nagyon feldobja a város hangulatát és látványát. 

 A Dugonics Térhez jutva ismét megnézhettük Máté Bence fényes kiállítását, amibe Eszter már talán negyedszerre fut bele. A téren egy kis pihenő után találkoztak a lányok egyik világhírű rokonuk, Szentgyörgyi Albert szobrával. 

  Apai ágon a nagymama unokatestvére. Büszkék rá, mindig elmondják, hogy ki is a nagy tudós. Réka bánatára az osztálytársai nem hittek neki, amikor mesélte. 

  Befordultunk a József Attila szobornál balra és az Eötvös utcán végigmenve megtaláltuk a Dóm kisplasztikáját, majd körbejártuk a Dóm teret. A szabadtéri színpad és a hatalmas nézőtér üres volt még, a dómot is épp felújították, ezért csak részlegesen nézhettük meg belül is. (2 nap múlva nyitva volt a múzeumi része, a torony és a Dömötör torony is, ahová be is mentünk.) Láthattuk a nézőteret egy új szemszögből, és a szoborcsarnokban végignéztük híres elődeinket. 

  Betértünk az Oskola utcai Dóm Cukrászdába Rékának egy Kajla pecsétért és egy ingyen gombóc fagyiért, ami a pecsét mellé járt. Én az ország tortáját kóstoltam meg. 

  Innét már csak egy ugrás volt a Tisza part. Útba ejtettük a Szent Borbála parkot a szoborral, amit a mi Borcsánkkal meg is örökítettünk a bányászok nagy örömére.  Aztán megtaláltuk a  Roosevelt tér gyönyörű platánfáit is. A rakparton fesztivál zajlott. Szétnéztünk ott is, aztán esti félhomályban megcsodáltuk a Nemzeti Színház hatalmas épületét, majd késő este visszatértünk szegedi ideiglenes otthonunkba.