A kelta, illetve lovagkori szerelmi történet számtalan változata és feldolgozása ismert. Egy történet évszázadokon átívelő karrierje jelzi azt az örök igazságot, hogy az emberek nem változnak. Minden korban ugyanazok a dolgok foglalkoztatják. Mindegy, hogy 1300-at, vagy 2019-et írunk. Különösen, ha ez a mese szerelmi dráma.
Trisztán és Izolda egyik love story verziója a Budapest Bábszínház 2015-ös kiadványában található, amit ITT találtam.
Trisztán nagybátyja, Marke
király cornwalli udvarának lovagja. A fiatal és bátor harcos megöli az ellenséges ír Moroldot, aki
mindeddig kegyetlen adót szedett a cornwalliaktól, ám ő maga is megsebesül Morold mérgezett
lándzsájától. A halálos méregtől szenvedő lovag Írországba hajózik, hogy éppen Morold húga, a gyógyító
tudományáról híres királyné írt adjon sebeire. Írországban, az ellenség földjén a hős kénytelen eltitkolni a kilétét, ám sikerül meggyógyulnia,
sőt ottléte alatt a királylányt, Szőke Izoldát zenére, költészetre is taníthatja. Időközben Marke király békülni szeretne az ellenséges országgal, ezért követek útján
megbízza Trisztánt, hogy kérje feleségül számára az ír királylányt. Trisztán az íreket régóta
rettegésben tartó sárkány megölésével olyan szolgálatot tesz az országnak, amely után a királyi
pár nem tagadhatja meg kérését. Brangaene, Izolda rokona a királyné megbízásából szerelmi bájitalt visz magával a Cornwallba
tartó hajón, hogy biztosítsa az örök szerelmet a jövendő házasfelek között. Trisztán és Izolda
azonban megtalálják az üveget, és isznak belőle. Szerelmük még a hajón beteljesül. A Marke királlyal kötött esküvő után a szűz Brangaene helyettesíti a nászéjszakán Izoldát. A
fiatal királynéban és lovagjában ezután sem csillapodik az egymás iránti vágyakozás. Az
udvarbeli rosszakarók, intrikusok minden alkalmat megragadnak, hogy felkeltsék Marke király
gyanakvását feleségével és szeretett unokaöccsével szemben. Izoldának ezért tüzesvas-próbát kell kiállnia, hogy házastársi hűségét bizonyítsa. Az
istenítéleten esküt mond: soha senki más nem feküdt mellette és nem tartotta karjában, mint férje
– és az a leprás, aki őt a hajóról a partra emelve megbotlott, majd vele együtt elterült a földön… A
rongyokba burkolt, elváltoztatott leprás nem más, mint Trisztán, így az eskü szövege igaz. Az
Isten az égből megsegíti a szerelmes királynét, hogy sértetlenül kiállhassa a rettenetes próbát. Az újabb találkák során azonban nem lehet elkerülni a lelepleződést. A pár kénytelen
elmenekülni az udvarból. A Szerelmesek Barlangjában húzzák meg magukat, amíg Marke király
rájuk nem talál. A kettejük közé fektetett kard ártatlanságuk bizonyítéka, ezért Marke
visszafogadja feleségét, ám Trisztánnak el kell hagynia az országot. A szerelmesek búcsújuk előtt örök hűséget fogadnak egymásnak. Trisztán újabb hőstettekre
készül. Arundelt megszabadítja Urgantól, a szőrös óriástól, aki haldokolva még elhiteti vele, hogy
vére megszabadíthatja szerelmi bánatától, vágyakozásától. Arundel királya hőstettéért Trisztánnak akarja adni lányát, Fehérkezű Izoldát. A hőst elbűvöli a
névazonosság, és elfogadja a királylány kezét. Urgan vérének segítségével próbál
megszabadulni a régi szerelem fogságából, az óriás vére azonban halálos méreg a számára. Trisztán utolsó reménye, hogy szerelme hajón eljön hozzá, és elhozza a gyógyulást.
Haldokolva várja a megbeszélt jelet: a fehér vitorla Szőke Izolda érkezését jelzi, a fekete vitorla
Izolda nélkül közeledő hajót jelent. A féltékeny Fehérkezű Izolda látja a
fehér vitorlát, de feketét mond a felkelni képtelen hősnek, akinek szíve megszakad a fájdalomtól. A megérkező Szőke Izolda holtan roskad le immár feltámaszthatatlan szerelme mellé. A mindkettejüknek megbocsátó Marke király egymás mellett fogja eltemetni a
szétválaszthatatlan szerelmeseket.
 |
| Trisztán és Izolda (Hughes Merle festménye) |
Updike meséje kicsit eltér ettől a változattól, de az alapot, a történetfüzért felfedezhetjük benne. Na, és persze az Ő verziója nem gyerekbarát.
A 19 éves csóró Trisztao és a 18 éves gazdag családból származó Isabel a riói strandon meglátják egymást, és rögtön szerelmesek lesznek. Hűséget fogadnak egymásnak, ám a kapcsolatot sem a lány apja, sem a fiú anyja nem támogatja. Olyannyira nem, hogy Isabel apja keménykezű embereket fizet azért, hogy elfogják, és elszakítsák a fiatalokat egymástól. Innét indul egy végtelen menekülés a brazil városokban, falvakban, dzsungelben. Kalandjaik során megismerkednek az élet kihívásaival, felfedezik egymást alaposan testileg-lelkileg. Az őserdő borzalmas realitásai közben azonban történik egy misztikus csoda, ami fordulatot hoz az életükbe. Amikor már azt gondolom, hogy beteljesedik a boldogság, és a teljes, megérdemelt harmónia, akkor bekövetkezik az eredeti legenda végzete.
Updiketól az első regény, amit végigolvastam. A neve Az eastwicki boszorkány szerzőjeként ismert, illetve a nyúl-regények kapcsán (ezzel még adós vagyok). Nagyon élvezetesen ír. Kreatív szóképei, hasonlatai, és leírásai vannak. Kimerítően ismerteti a brazil növényeket, gasztronómiát, állatvilágot. Annyira túlzásba is viszi, mintha egy házigazdának reklámoznia kellene otthona egzotikus flóráját és faunáját. Az örök kérdés a fekete-fehér problematikája végigkíséri a regényt. Bár nagyon naturálisak erotikus jelenetei, és sokszor obszcén a dialógusokban és a leírásban is, de a realitást, nyomort, az ösztönök őszinte valóját jól tükrözi.
Idén márciusban 87 éves lenne, és idén 10 éve halt meg a majdnem irodalmi Nobel-díjas amerikai író. Állítólag elhatározta, hogy minden évben ír egy regényt. A listát olvasva a wikipédián, talán sikerült is neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése