2017. november 4., szombat

Könyv: Bjørnstjerne Bjørnson : Álmodó falvak

   Amikor Norvégiából hazajöttünk, megnéztem a könyvtárban van-e a nagy norvég íróktól valami olvasmány, amiből jobban megismerhetném a norvég embereket, vagy a norvég életérzést.
   
  Az egyik legismertebb írótól találtam, aki irodalmi Nobel-Díjat is kapott 1903-ban. Az életrajzát is megkerestem,  amit ITT lehet elolvasni.
  Az ​Irodalmi Nobel-Díjasok Könyvtárának kilencedik darabja Björnstjerne Björnson regénye, az Álmodó Falvak. Ember és természet, költészet és próza – Björnstjerne Björnson írásai a szintézis mesterművei. A XIX. századi norvég falu krónikásának megkapó történeteit mesteri líra szövi át: ettől válik Björnson két története a szerelem, a természet és az emberi lélek örök érvényű, csodaszép himnuszává.
  A kötetben szereplő két mű, az Arne és a Synnove Solbakken egyaránt a norvég paraszti életnek állítanak emléket – a mulatozásnak és felhőtlen szabadságnak éppúgy, ahogy a nyomornak és az elkeseredésnek. Az Arne című kisregény főhőse egy fiatal, tehetséges fiú, aki versfaragás közben – mely Björnson nyelvi missziójának egyfajta lecsapódása a műben – arról ábrándozik, bárcsak megismerhetné a világot, és egyben tartozhatna is igazán valahova. Ez az életérzés egész Norvégia ábrándja lehetett abban az időben. Mint láthatjuk, nem is volt hiábavaló a küzdelem – mára Norvégia egy bámulatosan fejlett és autonóm országgá vált, tele nemzeti öntudattal, amelyet a romantika – és ennek részeként Björnstjerne Björnson eszméi alapoztak meg. 
  A kötetben a századforduló norvég paraszti-vidéki életét ismerjük meg, amely a mai norvég életérzéstől már messze áll. Bár a természetközeliség talán most is felfedezhető a norvégokban, de ma már messze nem olyan szimbiózisban élnek a természettel, mint akkor. A prózát itt-ott megtűzdelte versekkel, mintha a főszereplő, Arne írta volna ezeket. Szép, emberi történetek, ami bemutatja, milyen zord és egyben egyszerű életet éltek akkoriban a messze északon. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

OLVASD EL IS!

Vadászati idény a kultúra mezején, avagy Mágnás Miska a Vígben!

  Azt tudtam, hogy ez a Mágnás Miska nem olyan lesz, mint a 70 évvel ezelőtti filmes változat, amelyben Gábor Miklós olyan jóképű, és olyan...