Tavaly a Színházak Éjszakáján ( szept. 16.) megnéztük a Vígben az Eszenyi által rendezett Hamlet főpróbáját. Nagyon érdekesnek találtam, Eszter pedig egyenesen rajongott érte (gondolom köszönhető ez a jóképű ifj. Vidnyánszky Attilának is 😉). Azóta folyamatosan ostoroz, hogy mikor nézzük meg. Most megnéztük, és lehet, hogy nem utoljára!
2018. február 27., kedd
2018. február 25., vasárnap
Múzeum : PIM : Arany János, Szabó Magda kiállítás
Eszter dolgozatot ír hétfőn Arany Jánosból. Gondoltam, a tanulást érdekesebbé tehetném, ha elmennénk a Petőfi Irodalmi Múzeumba, és megnéznénk az Arany kiállítást. És ha már ott vagyunk, kedvencemet, Szabó Magdát sem hagyjuk ki.
Színház : 8 nő - Játékszín
Egyszer volt, hol nem volt, történt egyszer, hogy egy péntek este, 8 nő megnézte együtt a 8 nő című előadást. És még élvezték is.
2018. február 18., vasárnap
Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria
Már néhány éve ingyenesen elérhető a családok számára a legtöbb múzeum. Jól megtervezve akár minden hétvégén tudnánk menni valamelyikbe. Na jó, az túlzás lenne, azonban 2-3 havonta beiktatok egyet, az kibírható gyerekeknek is. A rossz időjárásra tekintettel úgy döntöttem, hogy néhány órára bevackoljuk magunkat a Magyar Nemzeti Galéria hatalmas termeibe. Milyen jól döntöttem.
2018. február 7., szerda
Könyv - Nyulász Péter : Ciprián- A Balaton hercege
Ha ciki, ha nem ciki, a Helka folytatását olvastam, így mindjárt 46 évesen. Azt gondolom, ha a Gyűrűk ura, és a Harry Potter lehet sláger könyv a gyerekek és felnőttek körében, akkor a mai magyar ifjúsági irodalomban a Helka-Ciprián-Kamor sorozat töltse be ezt a szerepet. Hajrá!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
-
Japán és kávé együtt egy könyvborítón! Azonnal kiszúrtam a könyvespolcon. Nagyon szeretem a japánokat és a kultúrájukat, a kávé pedig az ...
-
Mi a groteszk? Amikor ellentétes elemek összefonódásai nevetséges hatást keltenek. Hát, kérem a Tótékban ez mind benne van. Nem hiába ism...
-
Ismét egy Georges Feydeau darab a Tháliában. Úgy tűnik bejött nekik a francia komédiás mai köntösbe bugyolálása. A bolha a fülbe! u...
-
Avagy a puska meg van töltve! 2017. 01. 17. kedd A kicsi itthon van, mert beteg. Interneten küldik a szülőtársak a leckét, amit...
-
Azt vettem észre, hogy felfelé szálló tendenciát mutat az olvasás szeretete. Egyre menőbb olvasni. Számomra már 30 éve is az volt a menő...
-
Barkó Judit előadása a Stefániában Barkó Juditot a Duna tv-ből ismerem. Volt egy műsora, amiben közismert emberekkel beszélgetett. Ez ...
-
A kelta, illetve lovagkori szerelmi történet számtalan változata és feldolgozása ismert. Egy történet évszázadokon átívelő karrierje jelzi...
-
November elején hoztam el a könyvtárból Selma Lagerlöftől A császár című regényét, amiről korábban még nem hallottam. Azt gondoltam jó k...
-
Melanie Benjamin 2013-ban kiadott könyve tipikus amerikai story, és tipikus amerikai stílusban van megírva. Persze korábban hallottam már...
-
Sopronba kirándultunk a késő márciusi, esős napokon. Néhány hónapja még nem tudhattuk előre, hogy a tavasz ennyit várat majd magára, és...
OLVASD EL IS!
Vadászati idény a kultúra mezején, avagy Mágnás Miska a Vígben!
Azt tudtam, hogy ez a Mágnás Miska nem olyan lesz, mint a 70 évvel ezelőtti filmes változat, amelyben Gábor Miklós olyan jóképű, és olyan...




